Kedves (jövendőbeli) Bérletező!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy elkészült Pódium bérletünk 2022/23-as évadjának teljes programja:

2022. november 25. – 19.00 óra

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Szereplők: Scherer Péter, Parti Nóra, Marton RóbertRendező: Scherer Péter
Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása. A mű máig jelentős irodalmi és emberi értékkel bír, hiszen Karinthy elemi kíváncsisággal fordul a világ titkai felé. Kutatja önmagát, az orvostudomány, a tudomány jellemzőit, megszállottan, mégis némi öniróniával áthatva. Hisz a tudomány erejében, megváltó, emberi életeken átívelő hatalmában. Karinthy racionalista stílusa, örökös önreflexiója és érzékenysége a paródia iránt teszi mélységesen átélhetővé és szórakoztatóvá a műveit. A humor az élet elemi része Karinthynál, ebből a perspektívából elemez mindent.Az előadás, a színészi játék személyességén túl, erős zenei hatásokra kíván építeni, melyben a rendkívüli muzikalitással rendelkező Marton Róbert színész nyújt segítséget. A zenei betétek és atmoszféra pontos szerkezeti felépítése, a próza és a dalbetétek egyensúlyának megteremtése az alkotók munkájának első, és egyik legfontosabb állomása.A történetet elbeszélő férfi főszereplő mellett, a kiszolgáltatott élethelyzetben folyamatosan jelenlévő, női gondoskodást is plasztikus formában kívánja megjeleníteni az előadás. Az ápolónő és a feleség, Böhm Aranka szerepében valamint egyéb „angyali” formában, az énekben és prózában is egyaránt kíváló tehetségű színésznő, Parti Nóra egészíti ki az alkotói csapatot.
Dramaturg: Gyulay Eszter
Jelmez: Pirityi Emese
Grafika: Benedek Levente
Zene, dalszöveg: Marton Róbert
Fény-Hang: Mervel Miklós/Ács István
……………………….
2023. február 24.
Willy Russel: SHIRLEY VALENTINE 
A Fő szerepekben: Balsai MóniFordította és rendezte: Ujj Mészáros Károly
A kiváló humorú Mrs. Bradshaw kénytelen a konyhafallal megbeszélni az élet nagy kérdéseit. Mihez kezdjen a barátnőjétől ajándékba kapott repülőjeggyel? Elhagyja-e Liverpoolt és a férjét? Elhajózzon-e Kolombusz Kristóffal Klitorisz szigetére? Mindeközben szembesül fiatalkori önmagával, a szabadszellemű Shirley Valentine-nal.Willy Russel szívmelengető és sziporkázóan humoros sikerdarabját új fordításban Balsai Móni nagyszerű alakításával állította színpadra a Liza a rókatündér című film rendezője a Centrál Színházban.
Díszlet: Fekete Anna
Jelmez: Kárpáti Enikő
Willy Russel engedélyét a Negus-Fancey Agents Limited (London) és a Hofra Kft. közvetítette. Az előadás a Jászai Mari Színház, a Garázs Színház közreműködésével és az NKA támogatásával jött létre.
……………………….
2023. tavasz
Grecsó Krisztián: Vera
Szereplő: Grisnik PetraRendező: Göttinger Pál
Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az. Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami.s ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki.

Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a pállott évtized kellemetlen szagával, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? De a kiskamaszkor nem csak a trauma, hanem a trauma ellenszere is egyben – pont felnőtt annyira, hogy megértsen mindent, és pont gyerek annyira még, hogy ellenszereket találjon. Lehet, hogy az, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány ebben a nyomozásban, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon…
Díszlet: Trifusz Péter
Zene: Táborszky Bence
Ötlet: Gelencsér Ildikó
Fény: Bakos Zoltán
A rendező munkatársa: Skrabán Judit
A Színpadi Mű Grecsó Krisztián képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével kerül bemutatásra. Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Előadó-művészeti Szervezetek Többlettámogatása címszó alatti EMT-E-19-0058 pályázati támogatás révén valósulhatott meg.

Az előadások időpontjáról érdeklődjön jegypénztárunkban.Bérletváltás és befizetés határideje: 2022. október 15.  Szólójegyek értékesítésének kezdete: 2022. október 16.  A Rivalda bérlettel rendelkezők a Pódium bérletet 20% kedvezménnyel vásárolhatják meg!
Bérlet árak: 1-8 sor:  14 100 Ft 9-12 sor: 12 900 FtSzólójegy árak: 1-8 sor:  5000 Ft 9-12 sor: 4 600 FtDiákjegy: 2500 Ft
INFORMÁCIÓ – JEGYPÉNZTÁR:
Cegléd, Kossuth tér 5/a+36 53 505 041
H-P: 10:00-18:00, Nyári nyitvatartás: h-p: 9-17Készpénz, bankkártya, SZÉP kártya