Kedves Vendégeink, kedves Érdeklődők!
Színháztermünkben 2023. január 22-én ünnepeltük a Magyar Kultúra és a Közművelődésben Dolgozók Napját. Idén még különlegesebb volt ez az alkalom, hiszen 95 évvel ezelőtt készült el intézményünk színházépülete, az egykori Iparosok Kultúrháza, a „Kultúrpalota”. Az ünnepi műsoron túl, egy külön kiadvánnyal is készültünk erre a napra. A “Kultúrpalota” átadásának 95. évfordulója alkalmából utána jártunk az építés körülményeinek, felkutattuk az egykori sajtóanyagokat, elolvastuk a patinás épület tervezőjének naplóját, valamint röviden összefoglaltuk a ház történetét.
“Állandó otthon a művelődésnek…” – KULTÚRPALOTA 95. kiadvány letölthető: itt
A kiadványt összeállította Dr. Füle Györgyné, Szilaj Anikó és Virág Henrietta. Szakmai segítséget nyújtott hozzá a Budapesti Műszaki Egyetem Levéltára, a Ceglédi Városi Könyvtár és a Kossuth Múzeum.
A január 22-re a színházi előtér két fali vitrinjét a Kossuth Múzeummal együttműködve régi színházi plakátokkal és korbéli színházi kellékekkel rendeztük be. Kiállítottuk az épület 1925-ben elhelyezett alapkövét, mely a ház 1977-es átalakításnál került elő. Persze ünnepeltünk is, mert hát volt mit ünnepelni bőven:
0️⃣1️⃣.2️⃣2️⃣. A Magyar Kultúra Napja, és városunkban a Közművelődésben Dolgozók Napja
2️⃣0️⃣0️⃣ éves a Himnusz, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását
9️⃣5️⃣, a „Kultúrpalota” átadásának 95. évfordulója
2️⃣0️⃣ éves a „Cegléd Város Kultúrájáért” városi kitüntetés, mely 2003-ban indult Cegléd Közművelődésért Díj néven.
„Cegléd Város Kultúrájáért” elismerő oklevél adományozható annak a személynek, csoportnak, civil és egyházi szervezetnek, aki /amely a város kulturális életében legalább 5 éve kimagasló szakmai munkát, magas színvonalú értékteremtő, közvetítő, és támogató tevékenységet folytat.
Az idei ünnepségünkön Cegléd Város Kultúrájáért elismerő oklevelet kapott:
– a Ceglédi Kardos Pál Pedagógus Kórus
– Détári-Lukács Ágnes művelődésszervező, ügyvezető igazgató
– Szilaj Anikó helyismereti könyvtáros
Szívből gratulálunk minden díjazottnak!
Ügyvezető igazgatónkra igazán büszkék vagyunk!
Hálás köszönet mindenkinek, aki az est programjában közreműködött, színpadra állt!
Velünk voltak:
– Drahota Andrea – Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész
– Munkácsi Anita – színművész
– Nagyidai Gergő – színművész
– Ozsgyáni Mihály – színművész
– Szebeni Szilvia – énekes
– a Relevé tánccsoportjai, a KMK Társastánc haladó tánccsoportja, a KMK és a Cegléd Táncegyüttes gyermek és felnőtt csoportja, a KMK Roma táncház, a KMK Country csoportja és Patkós Irma Művészeti Iskola növendékei.
Visszatekintést mondott:
– Lűr István – nyugalmazott igazgató
– Reznák Erzsébet – ny. múzeum igazgató
– Dr. Füle Györgyné – turisztikai szakember
Ünnepi beszédet, köszöntőt mondott:
– dr. Csáky András polgármester
– Czipperer Zsófia Petra – megyei igazgató – NMI Pest Megyei Igazgatóságtól
Köszönet minden kedves vendégünknek, aki velünk együtt ünnepelt! ❤