A holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából: Cegléd Város Önkormányzata
Április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja
1944-ben a Kárpátalján ezen a napon kezdődött el a zsidóság gettókba kényszerítése későbbi deportálásuk céljából. Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartjuk meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.
A családfa kutatásakor rendezgettem az iratokat, dokumentumokat, és ráakadtam egy papírra, mely nagyapám, Molnár István fűszer- és sónagykereskedő nevére lett kiállítva.
Írta: Füle Magda
Ezen elgondolkozva – a mi és a fiatalabb korosztályunk el sem tudja képzelni – milyen kegyetlen világot éltek meg nagyszüleink, szüleink, hogy nyilatkozat kellett arról, nem zsidó származású valaki. A Holokauszt megemlékezésére készülve, érdemes felidéznünk azt a korszakot, amikor zsidókat, cigányokat hurcoltak el a különböző haláltáborokba. A Holokauszt nem a gázkamrák építésével kezdődött! Cegléden már az 1920-as években történtek atrocitások a zsidó családok ellen. A sok megjelent újságcikk, visszaemlékezések közül elevenítsük fel a Világ (1925.IV. 1183. szám) című folyóirat leírását:
Az 1920-as népszámláláskor Cegléd lakosainak száma 38.000 fő volt, közülük 18.000 református, ugyanannyi katolikus, 1000 evangélikus és 1000 zsidó felekezetű. Az 1920-as évektől kezdve kezdtek elszaporodni a zsidó családok elleni támadások. Hol az egyik, hol a másik házának ablakán dobtak be bombát. 1923. októberében Steinfeld Jenő, majd Székely Oszkár, dr. Halász Zoltán ellen volt merénylet, dr. Bokor Imrét a nyílt utcán revolverrel ölték meg. Ceglédre került az ún. Ostenburg zászlóalj különítmény, akik intézményesítették a zsidók zaklatását. Kötelezték a legtekintélyesebb zsidókat, akik bármiféle állami vagy városi engedéllyel bírtak, hogy leköszönjenek tisztségükről. A fogdává alakított katolikus elemi iskolába vitték pl. Berger Lipótot, aki az állami sójövedék vezérképviselője és megbecsült vaskereskedő volt, hogy mondjon le állásáról. A nagytrafikot Gottlieb Ferenc vezette évtizedeken át, s őt is kényszerítették, hogy búcsúzzon el a trafik jogától. Mivel nem akarta azt megtenni, egy hétig fogságban tartották. A város legtekintélyesebb férfija, Halász László közjegyző, a zsidó hitközség elnöke sok éven át köztiszteletnek örvendett a városban, de őt sem kímélték, elfogták, és lemondatták tisztségéről. Így jártak el Beck Jakabbal, a hitelbank igazgatójával is. A kereskedőkkel sem bántak különbül, pl. Steinfeld Jenő ellen kétszer követtek el bombamerényletet.
Egy gyalázatos rendelet jelent meg 1921-ben: a közgyűlés úgy rendelkezett, hogy a város egyetlen fürdőjét csak egy alkalommal, a hétfői napon használhatták a zsidók, elkülönítve a többi lakostól. (Forrás Egyenlőség 192607.17.29.sz.)
A német megszállás után a német csapatokkal együtt érkező titkosrendőrség — a rettegett Gestapo — 1944. március végén már megkezdte nemcsak a kommunisták, hanem a szociáldemokraták, kisgazdák, haladó tudósok és művészek elhurcolását. Cegléden is megkezdődött a zsidó és kommunista gyanús egyének telefonjainak kikapcsolása és rádiókészülékeik használatának a megtiltása, a szociáldemokrata párt feloszlatása, működésének betiltása, a Parasztszövetség és Független Kisgazdapárt feloszlatása. 1944. április elején már emberközelbe került a rettenetes háború, áprilisban megkezdődött a magyar zsidóság tragédiája. Először a sárga csillag viselését rendelték el, majd a középkort megszégyenítő gettókba hurcolták őket. Az akkori Ceglédi Hírlapból megtudjuk, hogy Cegléden a zsidók elkülönítése május 22-30. között történt. 28 házat jelöltek ki gettónak a zsidó templom körül. A piacon a napnak csak a hatóság által megjelölt két órájában volt szabad kiszolgálni őket. A gettósított házakból kijáró zsidókat a nyilasok által atrocitások érték. 1944. június 17-én a különvonat 530 ceglédi zsidót vitt a kecskeméti gyűjtőtáborba, majd június végén Auschwitz-Birkenau haláltáborba transzportálták legtöbbjüket, ahonnan nagyon kevesen tértek vissza. Csupán 130 ember menekült meg.
Így leírva, ezek csak számok, de mögöttük sorsok, gyerekek, felnőttek, apák, anyák, nagyszülők vannak, arcok, személyek. Emlékezzünk azokra is, akik annak idején az életüket kockáztatva próbáltak zsidó embereket megmenteni. Ilyen segítőkész, emberi magatartása volt Zalai Károly doktornak, aki abban az időben a Remény gyógyszertár tulajdonosa volt. A naplójában a következőket jegyezte le:
Kora délután szokatlan morajlásszerű hangot hallottam a gyógyszertár bejárati ajtaja felől. Odasiettem, két rendőr kíséretében 30-40 fős, sárga csillaggal jelölt ember állt az ajtóban, köztük régi ismerősök is. Az egyik rendőr belépett és közölte velem, hogy a hatóságok engedélyezték a sárga csillaggal jelölt személyeknek – elszállításuk előtt – a gyógyszerszükségletük beszerzését. Ezután kettesével-hármasával engedte be a testileg-lelkileg összetört szerencsétlen embereket az ajtón. A látvány már önmagában is nyomasztóan hatott rám, arra gondoltam milyen lenne, ha most én állnék az ő helyükben. A borzongató érzés még fokozódott, amikor az ismerősök egyenként szóltak hozzám. Rendszerint az idősebb krónikus betegek kértek tanácsot gyógyszeres kezelésre vonatkozólag. A rendőr, akit még látásból sem ismertem, 2-3 lépésre állt tőlem, és figyelemmel kísérte az elhangzottakat. Gyógyszerészi eskümnek megfelelően mindenkit elláttam a szükséges gyógyszerekkel, kötszerekkel. Többeknek a kért gyógyszereket ingyen átadtam, másoknak a gyógyszer mellé gyógytapaszt, fogkrémet szappant helyeztem ill. csomagoltam. A sor végé fele jött Dr. Ransburg Dénes orvos, aki azt kérte tőlem, hogy az egész csoport részére szeretne orvosi táskája kiegészítésére gyógyszereket, főleg injekciókat vinni. Mindent megkapott, elég jelentős értékben. Miután azokat táskájába berakta, így szóltam hozzá: “Doktorúrnak hosszú évek óta folyószámlája van a gyógyszertárban a most átadott gyógyszerek értékét hozzákönyvelem. Majd visszajövetele után kiegyenlíti tartozását!” Válasza egy szó volt: „Köszönöm!” Soha nem láttuk többé, kiváló orvos és jó kolléga volt.
Ha kisétálunk Cegléden a zsidó temetőbe, sok sírkövön az áll, hogy „meghalt a koncentrációs táborban”. Emlékeik, egykori lakóházuk (Berger család), képeslapokon üzletük fotója (Révész Manó) mementókként máig itt maradt.
Végezetül idézzük meg Kossuth Lajos szavait: „Én ember és ember között faj, nyelv, vallásfelekezet miatt soha nem tettem és nem is fogok tenni különbséget. Az antiszemitikus agitációt, mint a XIX. század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.”
