Háromnapnyi reformkor Kossuth városában

Cegléd lakói mindig is büszkék voltak történelmi örökségükre. Melyek közül egyik legfontosabb a Kossuth-kultusz hagyományának őrzése és éltetése, ami Kossuth Lajos 1848. szeptember 24-i toborzóbeszédéhez köthető. Ezt a történelmi eseményt idézik fel 1996 óta évről évre a környék egyik legrégebbi fesztiváljával, a Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivállal.

KOSSUTH-KULTUSZ A SZELLEMI ÖRÖKSÉG LISTÁJÁN
A Kossuth-kultusz ceglédi hagyománya UNESCO Szellemi Örökség listájára 2014-ben került fel, a Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja, minősítés előtt álló fesztivál. A rendezvény a nagy múltú esemény főbb programelemeit modern köntösbe öltöztetve mutatja be a látogatóknak, Kossuth-imitátor közreműködésével idézi fel a ceglédi toborzóbeszédet, a reformkori felvonulás segítségével, ismerteti meg a 48’-as katonai hagyományőrzőket és a kor viseleteit. A programok összeállításában kiemelt szerepet kap a fiatal generáció, így a tradíciók ápolásán túl, megismerhetik az ide kapcsolódó történelmi események részleteit.

TOBORZÓ IMMÁR 27. ÉVE
2022-ben szeptember 23-25. között a szokásokhoz híven minden Kossuthról és a reformkori élet felelevenítéséről szól majd ismét Cegléden. A háromnapos programsorozat egyik egyedülálló eleme a Kossuth-konferencia, melyen a ceglédi emlékek, a helyi értéktár elemei, a 48’as katonai hagyományok részletei kerülnek górcső alá. A rendezvény második napján életre kel egy katonai tábor, ahol hagyományőrző gyalogosok, tüzérek és huszárok gondoskodnak a korhű hadi élet megelevenítéséről. A fesztivál talán leglátványosabb eleme a hagyományőrző felvonulás. Cegléd egyik főutcáján (Kossuth Ferenc utca) kisérhetik végig és csodálhatják meg a több száz fős korhű ruhába öltözött menetet az érdeklődők. A felvonulás után, a Kossuth téren térzene, díszsortűz és ünnepi beszédek várják a látogatókat. Egy imitátornak köszönhetően Kossuth maga is megelevenedik, aki díszszemlét tart, és felidézi a híres ceglédi beszédét.

A Magyar Bajusz Társaság közreműködésével idén is megrendezik a már országossá vált Kossuth-szakáll mustrát, amikor is szakállt vagy álszakáll viselők nevezhetnek a versenyre!

FÓKUSZBAN AZ IFJÚSÁG
Másnap visszatér a Toborzó egyik legközkedveltebb programja, a gyermektoborzó, ahol drámapedagógusok korhű ruhában segítenek elsajátítani a legkisebbeknek a huszár élet csínját-bínját. Lesz tematikus játéksor gyerekeknek és családoknak egyaránt a Karzat Színházzal, melynek végén az újoncok készen állnak majd, hogy Kossuth seregéhez csatlakozzanak. A kiképzés alatt menetelni, sorakozni, katonanótákat énekelni tanulnak. Ezen a két napon mindenki kipróbálhatja az ólomöntést, a faesztergálás mesterségét és a tábori kovácsműhelyben tevékenykedhetnek. A nagyobbak egy túra keretén belül megismerkedhetnek a ceglédi Kossuth-kultusszal és annak emlékhelyeivel.

KOSSUTH-RELIKVIÁK
A háromnap során a rendezvényre kitelepül a Kossuth-örökség elsődleges gondozója, a Kossuth Múzeum, mely Magyarország legnagyobb Kossuth gyűjteményével rendelkezik.  A Kossuth toborzó ünnepély idején felállított „Múzeumi sátorban” néhány – erre az alkalomra a múzeum gyűjteményéből kiemelt – műtárgyat láthat a közönség, emellett többféle memória játék, totó, kvíz várja a látogatókat. Itt a Turini Százas Baráti Kör tagjai, illetve a Kossuth Múzeum munkatársai fogadják a látogatókat, és szívesen válaszolnak az érdeklődők az egykori államférfivel kapcsolatos kérdéseire. Természetesen a rendezvény ideje alatt ingyenesen látogatható a múzeum is.

A katonai hagyományőrzés és reformkori múltidézés mellett szeptember utolsó hétvégéjén három napon át színpadi előadások, népzenei programok, könnyű és világzenei koncertek, kézműves foglalkozások, játékpark, kézműves vásár, Kossuth Trafik és Ízek utcája várja a látogatókat.

Látogasson el Ön is Ceglédre egy kis múltidézésre szeptember 23-25. között! 

A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap!

Támogatók: