Cegléd lakói mindig is büszkék voltak történelmi örökségükre, melyek közül egyik legfontosabb a Kossuth-kultusz hagyományának őrzése és éltetése, ami Kossuth Lajos 176 évvel ezelőtti, 1848. szeptember 24-i toborzóbeszédéhez köthető. Ezt a történelmi eseményt idézzük fel 1996 óta a környék egyik legrégebbi fesztiváljával, a Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivállal.

KOSSUTH-KULTUSZ A SZELLEMI ÖRÖKSÉG LISTÁJÁN

A Kossuth-kultusz ceglédi hagyománya az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére 2014-ben került fel. A Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség és a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének tagja, minősítés előtt álló fesztivál. A rendezvény a nagy múltú esemény főbb programelemeit modern köntösbe öltöztetve mutatja be a látogatóknak, Kossuth-imitátor közreműködésével idézi fel a ceglédi toborzóbeszédet, a reformkori felvonulás segítségével ismerteti meg a 48’-as katonai hagyományőrzőket és a kor viseleteit. A programok összeállításában kiemelt szerepet kap a fiatal generáció, így a tradíciók ápolásán túl, megismerhetik az ide kapcsolódó történelmi események részleteit.

TOBORZÓ IMMÁR HUSZONNYOLC ÉVE
2024-ben szeptember 19-21. között a szokásokhoz híven minden Kossuthról és a reformkori élet felelevenítéséről szól majd ismét Cegléden. A háromnapos programsorozat idén két új elemmel kezdődik: a középiskolás korosztály szónokversenyével és az általános, középiskolás és felnőtteket egyaránt megszólító versíró versennyel. A Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál egyik egyedülálló eseménye a második napon megrendezett Kossuth-konferencia, melyen a ceglédi emlékek, a helyi értéktár elemei, a 48’-as katonai hagyományok részletei kerülnek górcső alá. A rendezvény harmadik napján életre kel egy katonai tábor, ahol hagyományőrző gyalogosok, tüzérek és huszárok gondoskodnak a korhű hadi élet megelevenítéséről. A fesztivál leglátványosabb része a hagyományőrző felvonulás. Cegléd egyik főutcáján kísérhetik végig és csodálhatják meg a több száz fős korhű ruhába öltözött menetet az érdeklődők. A felvonulás után, a Kossuth téren térzene, díszsortűz és ünnepi beszédek várják a látogatókat. Egy imitátornak köszönhetően Kossuth maga is megelevenedik, díszszemlét tart, és felidézi a híres ceglédi beszédet.

A reformkori arcszőrzet előtt tisztelegve idén is megrendezzük a már országossá vált Kossuth-szakáll mustrát, amikor is szakállt vagy álszakállt viselők nevezhetnek a versenyre!

FÓKUSZBAN AZ IFJÚSÁG

Szeptember 21-én szombaton ismét jön a Toborzó egyik legközkedveltebb programja, a gyermektoborzó, ahol drámapedagógusok korhű ruhában segítik elsajátítani a legkisebbeknek a huszár élet csínját-bínját. A rendezvény pénteki és szombati napján Kossuth Bankó ellenében bárki kipróbálhatja az ólomöntés, a faesztergálás, mézeskalács-díszítés mesterségét és a tábori kovácsműhelyben is tevékenykedhetnek. A nagyobbak a Ceglédi Városvédő- és Szépítő Egyesület szervezésében egy túra keretén belül megismerkedhetnek a ceglédi Kossuth-kultusszal és annak emlékhelyeivel.

KOSSUTH-RELIKVIÁK
A szombati nap során a rendezvényre kitelepül a Kossuth-örökség elsődleges gondozója, a Kossuth Múzeum, mely Magyarország legnagyobb Kossuth gyűjteményével rendelkezik. A Kossuth Toborzó Ünnepély idején felállított „Múzeumi sátorban” többféle memóriajáték, totó, kvíz várja a látogatókat. Itt a Turini Százas Baráti Kör tagjai, illetve a Kossuth Múzeum munkatársai fogadják a látogatókat, és szívesen válaszolnak az érdeklődők egykori államférfivel kapcsolatos kérdéseire. A rendezvény ideje alatt ingyenesen látogatható a múzeum is.

A katonai hagyományőrzés és reformkori múltidézés mellett színpadi előadásokkal, népzenei programokkal, könnyű és világzenei koncertekkel készülnek a szervezők. Többek között fellép Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Modern Art Orchestra, Szabó Balázs Bandája, Lóci játszik, Kiss Kata Zenekar, Bognár Szilvi, Péterfy Bori & Love Band és a Pannonia Allstars Ska Orchestra. Mindezeken túl kézműves foglalkozások, játékpark, kézműves vásár, Kossuth Trafik (különleges ólomkatonákkal, Kossuth Apánk sörével, a fesztivál egyedi ajándéktárgyaival) és Ízek utcája várja majd a látogatókat.

_______________________________

Szeptember 21. szombat 10.30
Hagyományörző felvonulás

Résztvevők:
• Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend
• Cegléd Táncegyüttes
• Ceglédi 144. számú Kossuth Cserkészcsapat
• Ceglédi Városvédő- és Szépítő Egyesület
• Cigányzenészek
• Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete
• Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület
• Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesület
• Mogyoródi Sándor-huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrzők
• Patkós Irma Művészeti Iskola növendékei
• Sepsiszentgyörgyi Huszárok
• Szentegyházi Huszárok
• Tápióbicskei Bitskey Gáspár Hagyományőrző Tüzércsapat
• Tápióbicskei Baráti Kör
• Váci Huszár – és Nemzetőr Bandérium
• Kanizsai Oldtimer Egyesület

Útvonal:
Autóbusz-állomás – Kossuth Ferenc utca – Kossuth tér
Szeptember 21. szombat 11.00-18.00

_______________________________

Gyermektoborzó

Tematikus játéksor gyerekeknek és családoknak a Karzat Színházzal, melynek végén az újoncok készen állnak, hogy Kossuth seregéhez csatlakozzanak. Lesz itt toborzó, ahol kiképzés alatt menetelni, sorakozni, katonanótákat énekelni tanulnak az újoncok. Vágta falovon zászlóval a kézben, 48’-as tematikájú bódéjáték, bombavető, céllövölde, hintalovak, fotó anzix, verklis, hobbi faesztergályos bemutató, kovács, ólomöntő és kézműves foglalkoztatók.

Helyszín: Eötvös tér