Békakerekítő / Tipegő mesebérlet III.
Békakerekítő
Csecsemőszínházi előadás a békákról, hárfás zenei kísérettel. Az előadás során
elhangzanak ismertebb és talán kevésbé ismert gyerekmondókák, versikék és népdalok is,
melyek mellett egyéb hangszerek is megszólalnak. Aprócska történet az élet körforgásáról:
hogyan lesz egy csöppnyi buborékból élet, majd a növekedés és állandó fejlődés által vígan
ugrándozó, kifejlődött béka, aki persze szüntelenül ismerkedik és küzd környezetével,
melyben él. Találkozik a széllel, a Nappal, nagy halakkal és még ki tudja, mi mindennel, mire
elérkezik odáig, hogy “elénekelhesse saját békadalát”…sőt talán nem is egyedül. Kis mese
ritmusokkal, hangokkal, mondókákkal és dalokkal valamint különböző formákkal eljátszva a
legkisebbeknek… és a velük együtt érkező legnagyobbaknak is!
Rendezte: Szívós Károly (Blattner-díjas)
Tervezte: Török Ágnes (Blattner-díjas)
Előadják: Alexics Rita (ének és animáció)
és Szilágyi Kinga Katinka (hárfa, dob, furulya)
Játékidő: kb. 30 perc
Ajánlott korosztály: 0-4 éves korúaknak (és kísérőik számára)