Presser-Sztevanovity: A PADLÁS

Presser-Sztevanovity: A PADLÁS
Félig mese – félig musical két részben
2023. május 31. szerda 19:00 Színházterem
A darab egyetlen éjszaka alatt, egy fővárosi padlástérben játszódik 1988-ban, a kommunizmus utolsó éveiben. Itt él Rádiós, a kibernetikus, aki jelenleg szellemi szabadfoglalkozású, mivel 1986-ban engedély nélkül próbált kapcsolatot teremteni idegen bolygókkal és földönkívüliekkel, ezért elbocsájtották az állami központból. Szintén erre a padlásra érkezik meg a négy szellem, Kölyök (az első, aki szóvá merte tenni, hogy a király meztelen), Herceg (oldalági Lombard herceg, aki egy másik herceggel szemben elveszítette azt a fogadást, melyikük ébreszti fel Csipkerózsikát), Lámpás (a nyolcadik törpe, aki őrségben állt társai védelmében, Hófehérke érkezése után azonban megfeledkeztek róla) és Meglökő (egy jólelkű hóhér, aki az ártatlanul elítélt Kölyköt próbálta megvédeni, de menekülés közben mindketten odavesztek). A négy bolyongó csupán véletlenül ragadt a Földön. Révészt keresik, hogy átvigye őket az örökre szépek bolygójára. Időközben feltűnik Barrabás, a bombaszakértő gengszter, akit összetévesztenek a szellemek Révésszel, továbbá Mamóka is felbukkan néha, például egy tál szilvásgombóccal, valamint a szomszédban élő Zeneakadémista, Süni is betoppan, hősiességével és bájával elvarázsolva a szellemeket, bár a jó öreg padláson neki már régóta megvan ám a kiszemeltje…
„… a világból sohasem hiányzó Témüllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak, nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben”
– vallotta Dusán A Padlás 20 éves jubileumi díszelőadásán.
Szereplők:
💠RÁDIÓS, aki egyszerűen fantasztikus: DÓSA MÁTYÁS / FEKETE GÁBOR
💠SÜNI, fiatal lány, aki hegedülni tanul: CSÁKI EDINA
💠MAMÓKA, aki mindent tud az emberekről: ZORGEL ENIKŐ
💠BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter: ZÖLD CSABA Jászai-díjas / BORBÉLY RICHÁRD
💠RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással: ZÖLD CSABA Jászai-díjas / BORBÉLY RICHÁRD
💠HERCEG, finomlelkű szellem 560 éves: KRAJNIK-BALOGH GÁBOR
💠KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves: MOLNÁR GYÖNGYI
💠LÁMPÁS, a törpe, zsörtölődő szellem: JANIK LÁSZLÓ
💠MEGLÖKŐ, óriás szellem, süketnéma: PALOTAI ZOLTÁN / BAKÓ GÁBOR
💠TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes: PÁL TAMÁS
💠DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza: CSONKA ANDRÁS / SZEMÁN BÉLA / VENYIGE SÁNDOR
💠ÜTEG, a detektív másik balkeze: VINCZE MÁRTON
💠ROBINSON, a gép: MONORI DOMINIK / KOZMA MILOS NOEL
Súgó: Ádám Dorottya
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella
Díszlet- és jelmeztervező: Michac Gábor
Koreográfus: Bakó Gábor
Zenei vezető: Nyitrai László
Rendező: BÖHM GYÖRGY Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas
—————————————————————————
Jegyárak: 6 400 Ft, 5 900 Ft, 5 400 Ft
KMK jegypénztár: Cegléd, Kossuth tér 5/a I kedd-csütörtök-péntek: 10:00-18:00 I +36 53 505 041

dátum

2023 máj 31
Expired!

időpont

19:00 - 21:00

Több info

Jegyvásárlás

Helyszín

Színházterem
Jegyvásárlás

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Cookie preferenciák

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k a weboldal működéséhez szükségesek, nem kapcsolhatók ki.

A weboldal használatához az alábbi technikailag szükséges sütiket használjuk
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése
Megszakítás